Hasplasztika

Milyen esetekben indokolt a hasplasztika?

Gyakori és nagymértékű hízás-fogyást követően vagy szülés után a bőr összehúzódó képessége csökken, ezért a bőr nem tudja követni a változásokat és megereszkedhet. Túlzott elhízás esetében a bőr zsírréteggel együtt lóg kötényszerűen lefelé, ami esztétikai és egészségügyi, higiéniás problémákat is okozhat. Ezutána  későbbi fogyás sem tud úgy örömet okozni, mint azt várnánk, mert az adott terület egyéb problémákat vet fel, méghozzá a lógó bőrt a hason, ami vissza már nem tudja nyerni eredeti feszességét. Ez a megnyúlt állapot az úgynevezett kötényhas. A fogyás után megereszkedett, megnyúlt bőr ezután nagyobb visszaesést okozhat az önbizalom szempontjából. Ugyancsak a has előredomborodását okozhatja a két egyenes hasizom egymástól való eltávolodása is. Mindez zavaró lehet a hétköznapi életben, mert megnehezíti a sportolást és a ruhaválsztást is. A terhesség esetén szintén meggyengül a kötőszövet, hiszen a test ilyenkor nagy változásokon megy keresztül. Ez nem csak fizikai szempontból megterhelő, de továbbá komoly önbizalomhiányt okozhat. Azonban hasplasztikával korrigálhatók ezek a problémák – ahogy a galéria fotók is bemutatják!

Mit érdemes tudni a hasplasztikáról?

Műtét előtti első konzultáció:

Minden esetben szükség van arra, hogy a kezelés előtt megtörténjen a szükséges tájékoztató információk átadása: hogyan zajlik a műtét, mivel jár és milyen lehetőségek állnak a páciens rendelkezésére. Tehát az ingyenes konzultáció során a plasztikai sebész tájékoztatja a lehetőségekről, az eljárásokról, műtéti technikákról és arról, hogy hol fognak elhelyezkedni a sebek. Mivel a vágások a bikinivonalon belül helyezkednek el, így nem kell félni attól, hogy nem hordhatja a kedvenc fürdőruháját, hiszen annak vonala alatti részen lesz látható a heg egy darabig, míg meg nem gyógyul.

Teljes kivizsgálás:

A hasplasztikai műtétet megelőző teljes körű kivizsgáláson laborvizsgálatokat, hasi ultrahang, valamint amennyiben szükség van rá, EKG és röntgen vizsgálatokat is szorgalmazunk. A sebészeti beavatkozás kapcsán olyan hasznos-, a felkészülést, továbbá a gyógyulás szempontjából segítő információkkal látjuk el, melyek egyben minden páciens számára nagyon fontos tanácsokat tartalmaznak. Lélekben is fel kell készülni, ebben szintén segítünk – az orvos minden kérdésre válaszol, mellyel elkerülhetők a felesleges aggodalmak.

A hasplasztika műtét menete

A fentebb említett problémák függvényében egyénileg változik, hogy mekkora bőrt és zsírszövetet kell eltávolítani, illetve a heg kiterjedése és helyzete, valamint az, hogy az izom-ín köpenyt helyre kell-e állítani. Ezek a műtétek altatásban történnek, a plasztikai beavatkozást 2-3 óra alatt végezzük el. A hasplasztika során a két csípőcsontot összekötő, szeméremdomb felett vezetett metszést használunk, mely lehetővé teszi a has teljes korrekcióját, valamint biztosítja, hogy a heg ne legyen kiszélesedett és vaskos. A műtét során a köldök áthelyezésre kerül, és egy szilikon csövet vezetünk be, hogy az esetlegesen keletkezett váladékot elvezessük. Ezen csövek eltávolítása optimális esetben a hasplasztika után nincs egy hét, de körülbelül 2-3 nap múlva javasolt. Bizonyos esetekben a hasplasztikát zsírleszívással kombináljuk, hogy az eredmény kedvezőbb legyen.

Mini hasplasztika

Hiába a vékony testalkat, a normás testsúly, ezekben az esetekben is előfordulhat, hogy a has területén felhalmozódott zsír, illetve lógó bőr okoz gondot, melytől nem tud szabadulni a páciens. Gyakran a korrekció is elegendő, ám a plasztika kapcsán a megelőző vizsgálatok mindkét fél érdekében szükségesek a legjobb végeredmény és a biztonság érdekében.  Bár ilyenkor többnyire csak a köldök alatti rész a problémás, mini hasplasztikával meg lehet oldani ennek a területnek a helyreállítását. Ezt a fajta műtétet úgy végzik, hogy a köldök és a szeméremcsont között lévő területen ejtünk egy kisebb vízszintes metszést. Szükség szerint pedig a megfelelő eredmény érdekében a hagyományos hasplasztika, hasplasztika zsírleszívással is kombinálható. A gyógyulási idő ez esetben rövidebb, hisz nincs szükség a köldök áthelyezésére, sem annak metszésére.

Teljes hasplasztika

Amennyiben a köldök alatti és feletti területen egyaránt található felgyülemlett, felesleges bőr, és a hasizmok netán meggyengültek, szétnyíltak, ott a köldökáthelyezés nyújthatja a legjobb megoldást. A teljes hasplasztikánál is a bikinivonalon belül történik a bemetszés, a két csípőcsont között, mely lehetőséget ad a bőr alatti zsírszövetek mozgatására, áthelyezésére. Ekkor a fölösleges szövetek is eltávolításra kerülhetnek, sőt a hasfal izomzatát is meg lehet erősíteni műtét közben. Ennél az eljárásnál is lehetséges a zsírleszívás. A műtétet követően kompressziós haskötőt kell viselni, mely a bőr visszatapadását segíti, ugyanakkor védi a sebeket és a savóképződést akadályozza. Ennek viselési ideje kb. két hónap.

Szétcsúszott hasizmok

A várandósság egyfajta más állapot. Ilyenkor óriási változások mennek végbe a testben, melyeknek nyilván vannak látható, külső nyomai, ugyanakkor odabent egy új élet fejlődik, amely számára kellő helyre van szükség. Ahogyan növekszik a has, úgy nő a két hosszanti hasizomra terhelődő nyomás, melynek hatására az izmok eltávolodnak egymástól. A kötőszövet is megnyúlik, ami a két hosszanti hasizmot köti össze. Jellemzően a belső nyomás megszűnésével regenerálódik a test, azonban nem minden esetben rendeződnek vissza a hasizmok középre, így a szüsé előtti állapot sem tud visszatérni. A hosszanti hasizmok közti rés megmaradhat akkor, ha nagy a túlsúly a terhesség alatt és után, ileltve ikerterhességre jellemző, hogy ezek az izmok már nem képesek visszarendeződni úgy, ahogyan kellene. Ennek látható nyoma, hogy a hasüreg előredomborodik, a hasfal előboltosul. Amellett, hogy esztéikai szempontból zavaró tényező ez a fajta lógó has, hátfájással járhat, s az izomzat is meggyengül. Ezen tünetek mellett még a sérv kialakulásának kockázata is növekszik. Amikor a hasplasztikát ez a probléma helyreállítására irányulóan végzik, az elvált hasizmokat összevarrják, melynek hatására a hasfal újra visszanyerheti feszes állapotát, a köldököt pedig eredeti anatómiai állapotában rögzítjük.

Műtét utáni teendők és kockázatok

A műtét után 2-3 napig a rendelőben kell maradni, amíg a csöveken keresztül távozó folyadék jelentősen nem csökken. Ezek után eltávolítjuk a csöveket is.

A varratszedés a 2.-3. héten történik. A műtétet követően négy hétig folyamatosan egy speciális kompressziós ruhát kell hordani, melyben lehet zuhanyozni, majd hajszárítóval megszárítható, viselése elengedhetetlen. További két hétig napközben kell viselni, de sportoláshoz később is ajánlott hordani. Mikor sportolhat újra?

Az első hetekben legalább kerülni kell a fizikai megerőltetést. Körülbelül a harmadik héttől jöhet szóba könnyebb testmozgás, melyhez fokozatosan szoktatni kell a szervezetet.

Azok a hegek, melyek látható helyen találhatók, 6 hónap múlva gyógyulnak be. A műtétet követő néhány hónapig bőrének még gyógyulnia kell, míg a bőr alattiaknak 2 év kell a gyógyuláshoz.

A szövődmények közül az első 24-48 órában a vérzés jelentkezhet, valamint megnövekedhet a szövetnedv- és nyirok termelődése, amit esetleg le kell bocsátani. Súlyos szövődmény lehet a bőr és szövetelhalás is, mely általában keringési zavar miatt keletkezik. Általában a köldök körül jelentkezhet és spontán meggyógyul, azonban hónapokig eltarthat és a gyógyult bőr színében különbözhet az ép bőrtől. Ugyancsak fennáll a gyulladás veszélye is, ami gennyes váladékozást is okozhat. Előfodulhat a műtéti sebvonal kiszélesedése is.

Hasplasztika árak

Mint minden plasztikai műtét kapcsán, a hasplasztika esetében is felmerül a kérdés: Mennyibe kerül?

Áraink megtekinthetők a weboldalon, ugyanakkor az árak nagyban függnek attól, hogy milyen mértékű beavatkozásra van szükség, illetva hogy mennyi ideig tart a műtét. A konzultáció utáni műtéti tervben szerepelnek azok a részletek, amelyek maghatározóak a végső árban.

Olykor a páciensek több műtétet is szeretnének elvégeztetni egyszerre. Míg az ajakfeltöltés és ráncfeltöltés a kisebb beavatkozások közé sorolható, addig a mell műtétei már altatásban végzendők, ám lehetséges egy mellplasztikát egybekötni a hasplasztika beavatkozással. Erre abban az esetben van lehetőség, ha az ülés során a szervezet elbírja majd a többlet beavatkozásokat.

A hasplasztikával és egyéb műtéti eljárásokkal kapcsolatban felmerülő kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal!

Női Hasplasztika képek