Hogy a mellfelvarrás mikor indokolt, a legegyszerűbb válasz: amikor a bőr túl nagy mértékben megnyúlt, hogy az emlők megemelése implantátummal már nem érhető el. Ilyenkor mellfelvarrással végezzük a korrekciót. Mellnagyobbítással kombinálva is elvégezhető.
A mell esetében bármilyen rugalmas is a kötőszövet, több egyéb oka lehet annak, hogy az megereszkedik. Szerepet játszik ebben a kisebb vagy nagyobb mértékű fogyás, mint látványos fizikai változás, valamint további tényező a terhesség és szoptatás, ami szintén a lógó mell oka. A több hónapig tartó, de relatíve rövid idő alatt, hirtelen végbemenő változás ugyanis ahogy befolyásolja a melltartó méretet, úgy a mell formáját, feszességét is megváltoztatja, főleg a szoptatás után.
Ugyanakkor a genetikai adottságok és a kor szintén oka lehet annak, hogy szükséges a megereszkedett, lógó mellek megemelése, megfelelő helyre történő pozicionálása. Lehet kombinált kezelés része is, például amennyiben túlságosan megnyúlt a bőr és az implantátum behelyezése nem tud kellő emelést biztosítani. Illetve akkor, ha mellkisebbítéssel vagy mellbimbó plasztikával egybekötve végezzük el a műtétet.
A női mell az életkor változásával veszít feszességéből, megereszkedik, a mellek „lógósak” lesznek. Egyrészt a bőr rugalmassága csökken, de jelentős változás következhet be szülést vagy akár abortuszt követően is. A terhesség alatt ugyanis a hormonok hatására a mell mirigyállománya megduzzad, felkészül a tej termelésére a baba számára.
Mellfelvarrás a szülés után
A szülés után ez a tejtermelés rendszerint el is kezdődik. A szoptatás alatti időszakban gyakran kifejezetten nagy, duzzat lesz a mell, mert fel vannak telítődve anyatejjel. Ezért is van az, hogy miután megszűnt a tejtermelés, illetve a terhesség művi vagy spontán megszakítását követően a mirigyállomány nem az eredeti állapotára áll vissza újra, hanem mérete csökken, sorvad.
A kitágult bőr flexibilitásának köszönhetően egy bizonyos mértékig ezt ki tudja egyenlíteni összehúzódással (mint ahogyan például a hasnál teszi), de akiknél ez a rugalmasság kisebb, illetve a sorvadás nagyobb mértékű, a megereszkedés óhatatlanul bekövetkezik, melyet mellfelvarró műtéttel korrigálni lehet. Ennek mértéke a fent említett komponensektől, valamint az emlő eredeti nagyságától is függ.
A megereszkedés terjedelme gyakori fogyást, hízást követően is jelentős lehet. Ezek alapján 4 fő stádium különíthető el:
Tehát a változás során tulajdonképpen az áthajlási redő-mamilla távolsága nő, illetve a mamilla kerül egyre lejjebb. A mellfelvarrás során a mamillát kell feljebb helyezni, illetve fent említett távolságot csökkenteni.
Mit értünk konzultáción? A beavatkozások előtti személyes konzultáción lehetőség van arra, hogy a plasztikai sebész és a páciens együtt megbeszéljék a legfontosabb részleteket. Az itt elhangzott információk azok, amelyek egyben rávilágítanak a műtéttel járó előnyökre és a lehetséges mellékhatásokra. Így a páciens remélhetőleg kétségek nélkül tud a saját érdekében dönteni.
A legjobb esztétikai eredmény elérése érdekében általában szükség van mellimplantátum behelyezésére is. Persze előfordulhat, hogy az egyéni adottságok miatt ezzel nem kell számolni, azonban az esetek körülbelül felénél javasolt. Ilyenkor az orvos ismerteti a mellplasztikai műtétek különböző techinkáit, majd ezzel kapcsolatban átbeszélik, hogy melyik megoldás lenne a legjobb az Ön esetében, illetve bemutatja, hol fognak elhelyezkedni a hegek és a bimbóudvar.
Miután a páciens minden tájékoztató információt megkapott és a műtét mellett dönt, ekkor időpontot egyeztetünk, hogy melyik nap legyen a műtét. Olyan általános orvosi vizsgálatokat végzünk, mint mammográfia, 40 éves kor alatt ultrahang, illetve EKG. Erre bizonyos életkor felett kiterjedten szükség van, hanem kötelező.
Az altatásban végzett műtétnél a folyamat a bemetszéssel kezdődik, a bemetszést elvégzése után a felesleges bőr eltávolítása következik, mely a meglévő mirigyállomány tömörítésével folytatódik. Amennyiben ez sem biztosítja a kívánt eredmény elérését, ami páciensünk számára ideális volna, szükség esetén megfelelő méretű implantátum behelyezésére is sor kerül, az előzőleg megbeszéltek szerint. A plasztikai műtét egyik fontos része továbbá, mikor a sebész a mellbimbókat rögzíti a megfelelő anatómiai helyzetben. Páciensünk a plasztika műtét során nem fog sok mindent érezni, hiszen altatjuk. A teljes műtét körülbelül 2-3 órát vesz igénybe, relatíve gyors.
A gyógyulási idő része, hogy a hegek fokozatosan elhalványodnak, optimális esetben bizonyos idő elteltével alig láthatók. Nagyon fontos, hogy ebben az időszakban kímélő életformát kell folytatni, legalább még néhány hétig, pontosabban az első hónapban. Ezt követően fokozatosan vissza lehet térni az előző életformára, sportolásra. A látható hegek 6 hónap alatt gyógyulnak be, a belső hegek gyógyulási ideje pedig két év. Tehát két évig tart a teljes gyógyulás.
A három leggyakrabban használt mellfelvarrás műtét típusai a következők:
A beavatkozás altatásban történik, altatóorvosi kivizsgálás előzi meg, komplikációmentes esetben a beavatkozást követő napon lehet hazamenni, egy éjszakát a klinikán kell tölteni. A mellfelvarrás után a varratszedés a 2. héten, a hét végén történik, 4 hétig éjjel-nappal, azt követően tovább, a negyedik hét után két hétig nappal kell a speciális kompressziós melltartót kell viselni, hordani. Miért szükségszerű a viselése? Ez tartja jól a helyén a melleket a sebészeti beavatkozás után, elősegíti a megfelelő helyre történő begyógyulást, hogy a beavatkozás eredménye a tervek szerint alakulhasson.
A mellfelvarrás mellkisebbítés 930.000 Ft-tól kezdődik klinikánkon, ez magába foglalja az ingyenes első konzultációt, az érzéstelenítés költségét, az egy éjszakás megfigyelést, továbbá a műtét utáni kötözést és kontroll vizsgálatokat.
A mellfelvarrás árakkal kapcsolatban minden esetben a műtét előtti vizsgálatok és az alkalmazott műtéti technika határozzák meg, hogy mi a várható végleges ár. Pontos tájékoztatásért forduljon hozzánk bizalommal, segítünk megtalálni a legjobb megoldást, hogy visszanyerje önbizalmát!