Free cookie consent management tool by TermsFeed

BLOG

Új sorozat a plasztikai sebészetről

Hiánypótló videóblogot indított Dr Urszán Albert plasztikai sebész. A téma iránt érdeklődők a mai napig keveset tudnak a lehetőségekről, az eljárások valódi menetéről és a kezelések lefolyásáról – véli a doktor. A most induló videósorozat célja, hogy tisztázza a félreértéseket, megválaszolja a leggyakrabban felmerülő kérdéseket és segítséget nyújtson azoknak is, akik már rászánták magukat egy szépészeti beavatkozásra. 

A sorozat első részében szakszerű választ kaphatunk többek között arra, hogy mi alapján válasszunk orvost, milyen eredményekre lehet számíthatunk egy-egy beavatkozás után, mik lehetnek az esetleges buktatók, hogyan kerüljük el a csalódásokat, milyen modern eljárások-, műtéti megoldások jelentek meg a sebészet eszköztárában, mikor érdemes kés alá feküdni és hogyan kerülhetőek el a váratlan szövődmények. 

A több évtizedes tapasztalattal rendelkező sebészdoktor a későbbiekben a nézők, követők aktuálisan felmerülő kérdéseit is igyekszik majd megválaszolni. Érthetően, világosan ugyanakkor szakmailag megalapozottan. Az első rész kapcsán faggattuk a szakembert.

Miért vágott bele a vlogolásba?

Woody Allennek volt egy filmje, az „Everything You Always Wanted to Know About Sex But Were Afraid to Ask” vagyis Minden, amit mindig is tudni akartál a szexről, de nem merted megkérdezni (Amit tudni akarsz a szexről címen futott a magyar mozikban), mondhatnám, hogy ez adta az inspirációt, de igazából arról van szó, hogy azt tapasztaltam, a plasztikai sebészettel kapcsolatban számos kérdés fogalmazódik meg az emberekben, amelyeket vagy nem tudnak-, vagy mernek feltenni. Erre szerettem volna egy nyitott fórumot teremteni, ahol hiteles és pontos válaszokat kaphatnak, akár anonim módon is. 

Sokan csodákat várnak egy-egy szépészeti beavatkozástól. Milyen reális eredményeket várhatunk el a plasztikai sebészettől?

Az első konzultáción nagyon sok minden kiderül. A legfontosabb, hogy pontosan tisztázzuk, a páciens mit- és miért szeretne. Ilyenkor kell kiszűrni azokat az eseteket is, amikor valaki az egész testkontúrjával elégedetlen és bármiféle beavatkozást végeznénk a végeredmény csalódást okozna. Ilyenkor nem plasztikai sebészeti konzultációra van szükség, sokkal inkább egy esetleges személyiségzavarral kapcsolatos kivizsgálás lenne a helyén való. Ha az elvárások magasabbak, mint ami a reálisan teljesíthető, és ha ezeket nem tudjuk összehangolni a teljesíthetőséggel, akkor nem javasoljuk a műtétet. 

De hogyan válasszunk orvost?

Amikor valaki bejelentkezik a konzultációra, már elhatározta magát. Ezt azonban fontos, hogy megelőzze a körültekintő tájékozódás. Először érdemes olyanoktól tanácsot kérni, akik már átestek az általunk tervezett beavatkozáson. Nagyon sok hasznos információhoz juthatunk. Ugyanakkor én azt javasolnám, hogy keressünk fel két- három szakembert is, akiben úgy gondoljuk, hogy megbízhatunk és a személyes találkozások, illetve a konzultációkat követően hozzuk meg a végső döntést. 

Mennyire biztonságosak a plasztikai sebészeti eljárások?

A mai modern eljárások rendkívül biztonságosak, már csak azért is, mert teljes körű kivizsgálás előzi meg őket. Szövődmények is csak az esetek 2-3%-ban fordulnak elő, a legsúlyosabbak pedig elenyésző mértékben, az esetek 0.5%-ban. De természetesen ezeket a kockázatokat is minden esetben mérlegelni kell, mielőtt rászánjuk magunkat egy ilyen beavatkozásra. Ez is az orvos feladata; elengedhetetlen, hogy megfelelően tájékoztassa a pácienseit. Ez utóbbiban szeretnék egy picit én is segíteni a videósorozattal, aminek az első részében már sok kérdésre igyekeztem választ adni.